„La bonne cuisine”, de inkább „A jó konyha”

december 18, 2008

(fotón a csalók : "szabadúszó" Chef Christian Meyer & Molnár B. Tamás a Magyar Gasztronómiai Egyesület Elnöke)

„A nemzetek sorsa attól függ, hogy miként táplálkoznak” -Brillat-Savarin

A probléma nem új keletű, ám senki sem beszél szívesen róla.
Egyre-másra nyílnak új éttermek, amelyek tulajdonosai úgy kezdik nyitó éttermük reklámkampányát, hogy az üzlet az első magyar Michelin csillag várományosa.
Felvonulnak az álszakértő (nem vendéglátóipari iskolákat végzett), viszont tőkével rendelkező látók, jósok, hamis próféták és állítólagos mértékadó ítélettel rendelkezők, mintegy „megkorszakalkotva” a hazai gasztronómia géniuszát. Szép feladat, nagy feladat és a mi dolgunk, hogy őszintén drukkoljunk hozzá! A versenyszellem jó. Nemesít is meg minden. De mielőtt fölvennénk, jó lenne tudni végre, ’hanyas a kabát!
Miért van nekünk szükségünk Michelin csillagra vagy kettőre? Mert hogy jó lenne végre a magyar gasztronómia egén látni azt a csillagot, ténykérdés. De mit jelent bekerülni a Michelin Guide-ba és mivel jár? Csendben megjegyezzük, járni nem jár, mert azt adják. De ki az, aki kiérdemelheti?

„Kis nemzet vagyunk. Ha nem kérkedünk állandóan, senki nem vesz rólunk tudomást. És nagyon sok dologgal kérkedhetünk!”- Marczali Henrik, történetíró


Ott adják, ahol egy étterem ami már mûködik jó ideje (tradícióval, múlttal rendelkezik) és regnálását a vendégei is jó néven veszik, kitûnõ irányadó mûködésével irányt mutat szakmájában. Komolyan célt téveszt, aki a világ másik végébõl származó alapanyagokat helyiekkel igyekszik házasítani érthetetlen módon...folytatás.
(video)

ÉTTEREM- ÉS BORKALAUZ 2008
forrás hejszakácsok.hu :

netuddki - 2009-04-03 Az Éttermi kalauzt olyan kiadó adta ki, amelyik csúcsvezetője a hírek szerint egy magasra értékelt pécsi étteremben érdekelt. Kitaláljátok melyik az? :) Akartok játszani? Tippeljétek meg, az idén melyik lesz a három legjobb étterem a kalauz (MBT) szerint! Az én tippeim: Chateau Visz, Corso, Csalogány 26.

...a Népszabi Top 100 összeállítása a Dining Guide tesztjei alapján készült. Június 12-én jelent meg,azokban a napokban, amikor már nem Susogó, hanem Corso néven, új helyen üzemelt. Egyébként erre a váltásra a Népszabi bemutató írása végén fel is hívják a figyelmet, tehát pontosan tudták, hogy egy - már nem létező - éttermet értékelnek. Szerinted ennek mi a jelentése? Leszámítva azt, hogy "volt itt valami, ami jó volt, de már nincs, de lesz itt valami, ami ugyanolyan jó lesz, de még nincs..." A bezárás, átköltözés, átnevezés tényét egyébként már az áprilisban megjelenő Éttermi kalauz is megírta, tehát ez már január-februárban is köztudott kellett legyen. (Úgy tudom, volt olyan étterem, amelynek tulajdonosai, tudva, hogy éttermüket be fogják zárni, kifejezetten kérték, hogy ne vegyék őket számításba - szerintem ez a korrekt eljárás). A Dining Guide választás második selejtezőkörét júniusban tartották, tehát ha minden korrekt, a Corso úgy jutott be a második körbe, hogy az első kör alkalmával még nem is létezett, legfeljebb a tervasztalon. Ezt követően, a Dining Guide legjobb 10 között már az Enoteca/Corso szerepel (nyilván Népszabi megjelenése óta eltelt 2 hét alatt bebizonyosodott számukra, hogy az új névvel, új koncepcióval, új helyen is megérdemlik ezt a cimet.??) Mindezek persze csak érdekességek. Ami viszont tény: az Enoteca/Corso hirdetésében (http://www.deldunantul.hu/htmls/kereso.html?ID=3514 )következő szerepel: 2008 Étterem és Bor Kalauz, 3. legjobb magyar étterem 2008 Népszabadság TOP100: 6. legjobb magyar étterem 2008 DINING GUIDE TOP 10: magyar étterem díj. Tehát, ha elfogadom, hogy a Top 100 a Susogót értékelte, akkor ez tisztességtelen PR... Ez is rágalom? Kattints oda, ellenőrizd... Ügyes kommunikációs kavar az is, hogy több mint egy év után még mindig a www.susogo.hu domainen lehet elérni a Corsot... Mindezek ellenére lehet a Corso jó étterem, sőt, biztosan az, ezt nem vitatta senki. Kár, hogy a tavalyi váltás a "mérvadó" listák megjelenésének idején történt, így sikerülhetett hitelesen magyarosra a kommunikáció... (vagy a magyaros fogások alatt ezt értetted?) Ennek ellenére szeretjük Pécset és a pécsi lányokat! És a Corso-t is. A sumákolást, a ködösítést, a kavarást meg nem. Sem Pécsett, se sehol.

Az a baj, hogy szinte borítékolható az eredmény... Tavaly a Corso is, a Satovisz is úgy lett a legjobb 100 tagja, hogy a zsűrizéskor még meg sem nyitott, vagy ha igen, aligha hiszem, hogy bizonyítani lett volna ideje bármit is. Persze ha a díjazás nem az étteremnek, hanem Schröter úrnak, és a Corso előd pécsi üzemegységnek szól, jogos a döntés. Csakhogy itt a legjobb éttermekről van szó, nem a legjobb szakácsokról, és a legjobb előéletről. Lehet kerülgetni a forró kását, de akkor is tény: olyan érdekek diktálnak, amiknek vajmi kevés köze van a gasztronómiához..

Ted Aparjev (Vajda Pierre) ha ezeket a listákat ennyit kell magyarázni, már régen rossz. Amugy madártávlatból Magyarország nagyon közel van Ausztriához. Innen, lentről nézve viszont hihetetlen messze. Nem kellene szemérmeskedni: vállaljátok fel, hogy a katalógusoknál pénzről van szó... És mielőtt beperelne bárki, arra gondolok, hogy pénzért árulják a kiadók. Én megvettem mindkettőt, saját költségre és számlát se kértem, hogy elszámolhassam. És ugye azt sem akarod elhitetni velem, hogy ti (MBT, Te és a többi "szerkesztő") ingyen dolgoztok az ügyért? Fizetés vagy honor? Azért az nem semmi - először hallom hiteles forrásból - hogy A Corso tulajdonosa az Alexandra tulajdonosának ügyvédje. És az Alexandra adja ki MBT szakkönyv fordításait (ez önmagában még jó is lehetne). Plusz a Chateau Visz (tudom ám a nevét, papirom van a nyelvvizsgámról)séfje Erik Schröter, aki MBT kedves, elismert kollégája, a ház tulajdonosi köre pedig összefügg a legnagyobb magyar közterületi reklámügynökséggel. Végezetül tavaly nyáron az Ipartestület éves közgyűlésén a meghívott MBT-t Pollok úr "helyettesítette". Alakul az idei Chateau Visz-Corso-Csalogány hármasbefutó, óriásplakát kampánnyal megtámogatva...

Megjegyzés küldése

A betegségek fő okai:

1. A vakcinák (károk az agyban és az immunrendszerben)
2. Állat-alapú étrend
3. Mesterséges édesítőszerek (aszpartám, Splenda, stb.)
4. Ízfokozók (például MSG).
5. Transzzsírok vagy (részben) hidrogénezett olajok.

Egyéb egészségügyi veszélyek:
- Fogászati amalgám (50%-os higanytartalom)
- Fluorid (fogkrémben, ivóvízben)
- Alumínium (a vakcinák, a dezodorok, konyhai felszerelés)
- Nátrium-lauril-szulfát (fogkrém, sampon)
- A fényvédő krémek (alumínium tartalom)
- Biszfenol A vagy BPA (műanyag flakon stb.)
- Szója, vagy szója termékek (tej, liszt, tofu, stb.)
- Cukor (elnyomja az immunrendszert)
- Repce Olaj (számos étterem használja)
- Koleszterin-csökkentő gyógyszerek (sztatinok)
- Magas fruktóz kukorica szirup
- Genetikailag módosított (GMO) élelmiszerek
- Számos élelmiszer-adalékanyagok (E-számok)
- Pszichotróp (SSRI) gyógyszerek
- Stimulant (ADHD) gyógyszerek
- Ftalátok (puha műanyag)
- Mobil és vezeték nélküli telefonok
- Szintetikus légfrissítők
- Teflon (konyhai felszerelésben)
- Mammográfiai vizsgálat
- WiFi sugárzás
- Mikrohullámú sütő
- Növényvédő szerek

Ezeket az információkat az orvosok általában figyelmen kívül hagyják, arra vannak képezve, hogy a tünetek "kezelésére" drága gyógyszert ajánljanak, ami sok mellékhatás okozója.

LA Events:

Project Camelot interjúja: Jane Burgermeister