elnöki beszédben odacitálni szigorúan tilos!

október 11, 2011

Érzékeltük az Aperitif köpködős, odacitálós üzenetet (olvasd lent), pazar lett. Ólmos lehetett a közönség szemébe nézni azok után, hogy félbeszakítottad az "ország legnagyobb köpködője" miatt az "elnöki" "beszédet". A nyilvános sajtótájékoztatón, ahova  "provokatív" kérdéseimet érkeztem feltenni, mert érzelmi okok miatt, vagy "véletlenül" csak a saját körödet ültetted a Bockba. Így az általad hiányolt "provokatív" kérdéseket senki sem (tudta) tette fel. A köpködők egyszer elhallgatnak, Lajos. Majd, amikor nem lesz munkánk koncleső romboló becstelenségeket forró pletykaként lehozni. Szélhámos vagy, de ebben az évadban sok sikerrel regisztráltuk.



Vajon mikor éri el az embert először az a kényszer, hogy Snoop Dogg medállal pózoljon? Lajost most. A következőkben, töméntelen oklevél közül stíröl, úgy mint Béla a Prohászka.

Bíró Lajos
a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke
2011.10.07.


Minden alapanyag megvan a hazai szakácstársadalom megbecsülését hírnevét öregbítő recepthez. A Magyar Bocuse Akadémia megtisztelő elnöki címét azért fogadtam el, mert bízom abban, hogy az ország szakácsai és séfjei mellénk állnak és valami nagyon jót fogunk kifőzni.
A legrangosabb nemzetközi versenynek számító Bocuse d´Or a bizonyítás lehetőségét hordozza magában. A tehetséges, fiatal versenyzők és a mögöttük egységesen felsorakozó séfek jó eredményre képesek.
A szakma és a társak iránti tiszteletből fakadóan kell megtennünk mindent a sikerért, amely egy-egy névhez kötődik majd, de mindenkinek szól. Mindenkinek, aki a háttérben maradva ajánlja fel segítségét a fiataloknak, tudását a versenyre készülőknek.
Sikerre akarjuk vinni az Akadémia ügyét, és számomra az alapvető sikert a brüsszeli elődöntő első öt helyezésének valamelyikét jelenti, a sikert a lyoni döntőn való részvétel. Remélem, ha ezt az eredményt felmutatjuk, mindenki mellénk áll. És a most különböző fórumokon név nélkül ˝köpködök˝ is elhallgatnak.




Megjegyzés küldése

A betegségek fő okai:

1. A vakcinák (károk az agyban és az immunrendszerben)
2. Állat-alapú étrend
3. Mesterséges édesítőszerek (aszpartám, Splenda, stb.)
4. Ízfokozók (például MSG).
5. Transzzsírok vagy (részben) hidrogénezett olajok.

Egyéb egészségügyi veszélyek:
- Fogászati amalgám (50%-os higanytartalom)
- Fluorid (fogkrémben, ivóvízben)
- Alumínium (a vakcinák, a dezodorok, konyhai felszerelés)
- Nátrium-lauril-szulfát (fogkrém, sampon)
- A fényvédő krémek (alumínium tartalom)
- Biszfenol A vagy BPA (műanyag flakon stb.)
- Szója, vagy szója termékek (tej, liszt, tofu, stb.)
- Cukor (elnyomja az immunrendszert)
- Repce Olaj (számos étterem használja)
- Koleszterin-csökkentő gyógyszerek (sztatinok)
- Magas fruktóz kukorica szirup
- Genetikailag módosított (GMO) élelmiszerek
- Számos élelmiszer-adalékanyagok (E-számok)
- Pszichotróp (SSRI) gyógyszerek
- Stimulant (ADHD) gyógyszerek
- Ftalátok (puha műanyag)
- Mobil és vezeték nélküli telefonok
- Szintetikus légfrissítők
- Teflon (konyhai felszerelésben)
- Mammográfiai vizsgálat
- WiFi sugárzás
- Mikrohullámú sütő
- Növényvédő szerek

Ezeket az információkat az orvosok általában figyelmen kívül hagyják, arra vannak képezve, hogy a tünetek "kezelésére" drága gyógyszert ajánljanak, ami sok mellékhatás okozója.

LA Events:

Project Camelot interjúja: Jane Burgermeister