Dél America ~ Peru 4.rész

szeptember 06, 2008

A taxiba szállás olyan mint egy tonhal árverés a Tsukiji-i halpiacon. Nem! Annál is sokkal rosszabb. A hostelból kilépve pillanatok alatt előttünk termett egy ordibáló sofőr tömeg. Kiabálás, lökdösődés (megpróbáltunk együtt maradni). Ez a szituáció teljesen új volt, csak figyeltünk és próbáltunk valami értelmeset kihámozni a hangzavarból. A tömegen keresztben átgyalogolt egy zsebtolvaj, furakodott, súrlódott a kezemben tartott női táskával, mire hirtelen meglöktem. Megvetően rámnézett, továbbment. Fárasztó volt az egész, Kata elkezdett kiabálni: menjünk, menjünk!

Valahogy kinavigáltuk magunkat ebből a kaotikus tömegből és választottunk egy taxist, csomagok hátra, mi is bent ültünk már amikor hangos kopogást hallottunk. Három egyenruhás állt a taxi mellett! Sofőrünk engedély nélkül fuvarozott, így a hatóságok lekapcsolták és azonnal el is vitték. Nekünk bajunk nem lett, de ezzel letettünk a taxizás örömeiről. Célunktól (a buszmegálló) hat sarok és a gyorsforgalmi úton egy hídátkelés választott el, így nem lett volna szép tőlünk ha még egy taxist börtönbe juttatunk.

Rakd vissza a szereléked és vonszold magad előre. Igyál egy Piña-t és fogd már be végre! Nem egészen ezt a vigaszt kerestük ezen a világjárás "gone awry-n", de úgy gondoltuk, hogy már kezdjük megérteni a dél-amerikai stílust.

Tizennégy óra buszozás után Arequipa-ba érkeztünk és azzal kezdtük, hogy beültünk egy gyümölcsbárba. Ott vígan nyalogathattuk sebeinket, a friss levek Piña-val (ananászlé), papaya-val kezdődtek, majd jött egy pohár rostos kiwilé és újra egy habos piña. Fillérekbe került.

Reggel nyolc körül ....... tovább.

Read more...

A betegségek fő okai:

1. A vakcinák (károk az agyban és az immunrendszerben)
2. Állat-alapú étrend
3. Mesterséges édesítőszerek (aszpartám, Splenda, stb.)
4. Ízfokozók (például MSG).
5. Transzzsírok vagy (részben) hidrogénezett olajok.

Egyéb egészségügyi veszélyek:
- Fogászati amalgám (50%-os higanytartalom)
- Fluorid (fogkrémben, ivóvízben)
- Alumínium (a vakcinák, a dezodorok, konyhai felszerelés)
- Nátrium-lauril-szulfát (fogkrém, sampon)
- A fényvédő krémek (alumínium tartalom)
- Biszfenol A vagy BPA (műanyag flakon stb.)
- Szója, vagy szója termékek (tej, liszt, tofu, stb.)
- Cukor (elnyomja az immunrendszert)
- Repce Olaj (számos étterem használja)
- Koleszterin-csökkentő gyógyszerek (sztatinok)
- Magas fruktóz kukorica szirup
- Genetikailag módosított (GMO) élelmiszerek
- Számos élelmiszer-adalékanyagok (E-számok)
- Pszichotróp (SSRI) gyógyszerek
- Stimulant (ADHD) gyógyszerek
- Ftalátok (puha műanyag)
- Mobil és vezeték nélküli telefonok
- Szintetikus légfrissítők
- Teflon (konyhai felszerelésben)
- Mammográfiai vizsgálat
- WiFi sugárzás
- Mikrohullámú sütő
- Növényvédő szerek

Ezeket az információkat az orvosok általában figyelmen kívül hagyják, arra vannak képezve, hogy a tünetek "kezelésére" drága gyógyszert ajánljanak, ami sok mellékhatás okozója.

LA Events:

Project Camelot interjúja: Jane Burgermeister