Új fejlemények a gasztrómaffia és az MGE feljelentések ügyében!

március 17, 2009

Úgy látszik a rendőrségi feljelentéseket követően folyik egy Ügyészségi eljárás.. de én úgy tudom, hogy az APEH vizsgálat is folyamatban van... nézzük mit mond Kreil Vilmos:

------------------------
Kreil Vilmos Tuesday, March 17, 2009 3:58 PM: még egy apróság arról, hogy én hazudok vagy sem, hiszen tisztában vagyok vele mit állítottam és mit nem!

Nem tagadtam és nem is erősítettem meg soha, hogy én indítottam az eljárást. Pusztán annyit mondtam –és ezt most is fenntartom – hogy nem tudok nyilatkozni erről az ügyről. Azért nem mert, mert érintett vagyok. Kérlek, azt a részt, hogy én bármit is tagadnék helyesbítsd a blogon. Mindössze mélyen megdöbbent, hogy hivatalos iratok hogyan szivárognak ki az érintettek körén kívül. Erről az ügyről nem tudok további információval szolgálni és nem is tartom érdemesnek arra, hogy ez beszédtéma legyen. Magát a levél tartalmát már annál inkább, bár úgy tűnik ma Magyarországon egy egyesület törvénytelennek tűnő működése nem elég szenzáció!

A másik dolog pedig amit az oldaladon írsz, hogy én ezt+azt állítom MBTBD-ról –például, hogy illegálisan seftelget- pedig ez sem így mondtam, hiszen nekem nem akartak semmit illegálisan eladni. Viszont, ahogy írtam is több helyről hallottam, hogy -olyantól is akiknek kárt okoztak- hogy ez így lehet. Tehát én csak valószínűsíteni tudom a dolgokat, de mostmár sokadszor ismétlem magam: ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom! Én is csak azt gondolom, ahogy a régi mondás tartja: nem zörög a haraszt…

Én teszem a dolgom, végzem a munkám és semmiképpen sem pazarlom az időmet méltatlan és kicsinyes csatározásokra!

Read more...

Molnár B Tamás, Bittera Dóra. Ki az új gasztromaffia?

forrás: http://gasztromaffia.blogspot.com/ 

A tegnap kirobbant MGE botrány gáz. Nem kérdés, valaki megint hazudik. Hazudik úgy, ahogy én nem szeretem, és szerintem te sem! De nézzük hol tartunk most:

  • Molnár B Tamás - annak ellenére, hogy a Főügyészség levelében világosan feltüntették a Magyar Gasztronómiai Egyesület nevét és

Read more...

A betegségek fő okai:

1. A vakcinák (károk az agyban és az immunrendszerben)
2. Állat-alapú étrend
3. Mesterséges édesítőszerek (aszpartám, Splenda, stb.)
4. Ízfokozók (például MSG).
5. Transzzsírok vagy (részben) hidrogénezett olajok.

Egyéb egészségügyi veszélyek:
- Fogászati amalgám (50%-os higanytartalom)
- Fluorid (fogkrémben, ivóvízben)
- Alumínium (a vakcinák, a dezodorok, konyhai felszerelés)
- Nátrium-lauril-szulfát (fogkrém, sampon)
- A fényvédő krémek (alumínium tartalom)
- Biszfenol A vagy BPA (műanyag flakon stb.)
- Szója, vagy szója termékek (tej, liszt, tofu, stb.)
- Cukor (elnyomja az immunrendszert)
- Repce Olaj (számos étterem használja)
- Koleszterin-csökkentő gyógyszerek (sztatinok)
- Magas fruktóz kukorica szirup
- Genetikailag módosított (GMO) élelmiszerek
- Számos élelmiszer-adalékanyagok (E-számok)
- Pszichotróp (SSRI) gyógyszerek
- Stimulant (ADHD) gyógyszerek
- Ftalátok (puha műanyag)
- Mobil és vezeték nélküli telefonok
- Szintetikus légfrissítők
- Teflon (konyhai felszerelésben)
- Mammográfiai vizsgálat
- WiFi sugárzás
- Mikrohullámú sütő
- Növényvédő szerek

Ezeket az információkat az orvosok általában figyelmen kívül hagyják, arra vannak képezve, hogy a tünetek "kezelésére" drága gyógyszert ajánljanak, ami sok mellékhatás okozója.

LA Events:

Project Camelot interjúja: Jane Burgermeister